Boróka Te Édes. 2017.03.04-05

Részletek

Közzétéve: 2017. március 10. péntek, 06:28

Ami fontos és szép az életben, annak van eleje, tartalmas közepe és vége, mint egy jó novellának, egy zenei műnek, vagy akár egy tájfutó évadnak. Ami keretet ad, az a boróka, Én már csak ilyen vagyok, ezzel kezdek ezzel zárok. Irtam valamikor régen, és ez most sincs másként.
Idén március 4- 5-én, Kaskantyún rendezték a Boróka idénynyitó kétnaposát. Vártam, mint kiscsoportos a cukros nénit.
A rendezők voltak olyan jók, hogy az értesítőben a pályaadatok mellett külön jelölték, hány borókás pont, és hány borókás átmenet van a pályában. Az égiek a népes mezőny mellé álltak, - voltunk vagy 400-an ? tavaszias 18 fokos napsütésben rajtolhattunk el. A késői rajtidőm azt sugallta, hogy mindent bele, és majdcsak utolérem a mezőny egy részét. Aztán már könnyebb lesz. Az első átmenetnél átvágtam egy kettes zöldön be a tiszta erdőbe, majd fel egy homokdombra. Megálltam, széttártam a kezem és vártam a nagy szelet, de nem jött. Ja , ez nem a hullámlovaglás. Csalódottan indultam tovább. A 4-es ponttól jöttek a borókás pontok. Az 5. pontnál bozótfoltot jelölt a térkép. Köröztem, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve félrehajtottam a bokrot, és láss csodát, megvolt a pont. Nekibuzdulva, hogy megy ez nekem feltoltam egyel a sebesség fokozatot, amit talán nem kellett volna. Itt egy kis hiba, majd ott egy kis hiba, és a lelkesedésem hibagyártásban nem hagyott alább. A táv utolsó szakaszában tértem észhez, és visszavettem két kattantásnyit. Akkor már késő volt. Hát a jó tájfutó holtig tanul, és mindig a saját hibájából. A cél és a versenyközpont közötti egy kilométer alatt volt időm lehiggadni és a kiolvasás után szembesülni mennyit is mértek rám. A nagyot Kürti Pista 6 perccel, míg a kicsiket két másik sporttársam 20 illetve 12 másodperccel. Így lettem 4. ami nem is olyan rossz, ha meggondolom. Jól éreztem magam, senki nem keresztezte utamat, a hosszútávfutó - tájfutó magányosságában teljesítettem a mai napot. Hogy lehettem volna második? Hát igen.
A Pálya:

Úgy terveztem, hogy nem ott alszunk hazautazunk. Másnap telekocsival Évával, és Pistával kiegészülve vágtunk neki. Lógott az eső lába, rázogatta is, de a Dunától keletre, már nem ért oda. Kidugta az orrát a nap. Késői rajt megint, de tanulva a tegnapiból a "lassan és figyelni" elvet követve vettem a pontokat sorjában. Mígnem a 10. pontra, a mintegy egy 1 perces ármenetre tettem vagy tíz percet. Nem tudom hogyan, de bolyongtam egy kicsit. Meglett, de ekkor már elment a kedvem, a tűz már nem égett bennem, és végig pislákoltam a hátralévőt. Az öröm, megint, úgy mint tegnap, Kürti Pista elverte a port, vagy a homokot mindenkin. Lettem vagy 6. Ennek ellenére nagyon élveztem minden percét. Pedig volt ott homok, bedőlt tuskós talaj, szúrós bozót, kifordított gyökér, lénia, finomtüskés akácos. Normális vagyok én? Ide vágyakozom minden évben kétszer? Hazafelé megálltunk Kalocsán a Hársfa vendéglőnél, ami egy faház, kockás abrosszal, falusi konyhával, és pacallal, ha akarsz. Pista és Éva babgulyást ettek. Van, aki langyosan és van, aki forrón szereti. Én pacallal próbálkoztam. Még egyszer felteszem a kérdést normális vagyok én? Igen, úgy érzem, így megszaggatva, kifáradva, pacallal a gyomromban, már az őszi borókán jár az eszem.
A Pálya:

Ui. Én a Strava-t használom, jó megnézni utólag merre is jártam. Az említett 10-es pontra ezt csináltam. Hát nem szégyen ?

Élményeit leírogatta: Gyula
Ezt elrendezgette: Edit