WMOC2019

Részletek

Közzétéve: 2019. szeptember 13. péntek, 06:22

 "A Rigai Rém nyomában"

A dániai WMOC végeztével elfogadtam azt a titkos feladatot, hogy lerántsam a leplet a Rigai Rém rejtélyéről. Mindezt egy szenior világbajnokság álcája mögül. A feladatra a legalkalmasabb embereket válogattam össze. A kényes feladatot négyen terveztük megoldani. Előtte azonban a lett történelemben mélyedtem el, mert abban bizonyos voltam, hogy a megoldás kulcsa csakis ott lehet.

Előszó

Lettország volt az utolsó barbár nép Európában. Békében élték az életüket, pogány istenük, Perkons társaságában. Mígnem a sötét középkorban eljöttek a németalföldi hittérítők, hogy a szeretet, az istenhit, az elfogadás szép eszméit a lett népre rábeszéljék. Persze kezükben karddal. Vezérükkel, Berthold püspökkel szereztek érvényt akaratuknak - aki egy véres kezű hittérítő nevében állt. Erre a bátor lettek megalapították a kardhordozók rendjét, és több száz éven keresztül hadakoztak. Mivel a rend tagjai nem harcolhattak nyílt sisakkal, tették ezt csellel, magányosan, és névtelenül.
Egy kardforgató bizony nagy hatékonysággal aprította a lator hódítókat. A hittérítő nagyurak azt a koholmányt találták ki, hogy bizony ez csakis egy rém lehet, aki emberfeletti erővel bír. Ezzel a népet rettegésben tartva, sok szörnyűséget a nyakába lehetett varrni, még ha más követte is el. Egy alkalommal a kiváló bátor kardforgató a rigai vár tövében éjféltájt megtámadott egy kis létszámú járőr egységet, akik a lőportoronyba szorították. Már a bástya tetején folyt a harc, de a túlerő a legmagasabb mellvédre hátráltatta a hős vitézt, és hogy személyének kilétére ne kerüljön sor, levetette magát a mélyben örvénylő tengerbe.
Testét sohasem találták meg. Ez idő tájt, Riga városa csatlakozott a Hanza városokhoz, és a többivel együtt gyors fejlődésnek indult.

Az utazás

Hosszas előkészületek után, csütörtökön elindultunk autóval, Bécs irányába. A repülés előtt, a Duna parton elfogyasztottunk egy hatalmas sült bordát.

Jóllakottan, a reptéri becsekkolás után kora este felszálltunk, és 1 óra 40 perc múltán landolt is lett földön az Airbus 220-as jelzésű gépünk.
A meglepetés csak ekkor jött, mert a bérelt autónkat kiadták másnak, pedig rendben minden költséget bevasaltak rajtunk. Döntöttem, és béreltünk egy másik társaságnál, majdnem három és félszeres áron, és elfoglaltuk a szállásunkat, Riga egy kertvárosi részén, hét kilométerre a városközponttól. Tiszta, felújított lakrész szépen felszerelve. Fáradtan dőltünk ágynak.

Nulladik nap (Péntek, lejelentkezés)

A reggeli elköltése után a versenyközpontba indultunk felvenni a csomagunkat, és a terepbemutatón belekóstoltunk a kissé oroszos, kissé lettes városi környezetbe. A lejelentkezés a versenyközpontban, egy műszaki egyetem előterében, gyorsan és tervezetten megtörtént. A kis zsákunkba minden hasznos dolog belekerült, még a rajtszámból is kettő, egy előre, egy hátulra. Ez valamit sejtetett, biztosan sok a furfangos megoldás, a csábító tiltott területek, fekete vonalas kőfalak, ültetett virágágyások, hogy a verseny rendezői minden irányból jól megfigyelhessék a szabálytalankodókat.
Átstartoltunk a terepbemutató rajtjához. Futóruhát öltöttem, és végigkocogtam a 12 pontot. Az első benyomásom szerint ez egy egyszerű terep, sokk blokkházzal, köztük megbújik egy két tradicionális lett dácsa, vagy felújítva, de gyakrabban meghagyva az ősi patinát, amit így is bájosnak mondanék. Ezzel nem lesz problémám ? gondoltam, amennyiben nem csak altatás a rendezők részéről. Teljesítve a napi testmozgást, úgy döntöttünk megnézzük Rigát. A belváros egy zárt parkolójába letettük az autót, és a Dóm térről egy városnéző kisvonattal tettünk egy nagy kacskaringós kört.
A nap vagy sütött, vagy elbújt és nekieredt az eső, de ezt gyorsan váltogatta, jöttek mentek a felhők. Riga gyönyörű kis városka, rendezett és tiszta. Kaptunk egy várostérképet, és egy ötletet, hová menjünk ebédelni. Egy pincekocsma, melyben minden este élőkoncertet adnak. Sajnos ide nem jutottunk el többet, de zenében azért volt még részünk. A pincelabirintus végén kaptunk asztalt. Én egy tradicionális lett ételt ettem, ami hús, káposzta, krumpli. Pista azonban határozott kérése ellenére sem kapott grillcsirkét szósz nélkül. Itt kóstoltuk először a balzsamot (sör).
Jóllakottan tértünk vissza a szállásunkra.

 Első nap (Szombat, sprintkvalifikáció)

A terület Riga nyugati része, nagyrészt a mi Uránvárosunkhoz hasonlóan, kocka épületek, orosz behatással. Néha a teljes elhagyatottság érzése kerített hatalmába, kisebb része egy szépen gondozott parkos terület. A csapat aggódós része (ez többnyire Edit) a ? hol is tudunk majd parkolni?? - jellegű mondatokkal növelte hatékonyan a feszültséget. Reggeli után elindultunk, és az aréna közvetlen közelében, a saslikos kamiontól, mintegy 5 méterre leparkoltam. Csendben maradtam, mert fő a családi béke.

Az idő mintha minden óhajt meghallgatott volna, sütött a nap és a hőmérséklet is a lehető legjobb, 20 fok. Letelepedtünk a teátrum felső sorában, Pista beindította a trikolor szélmalmát, és rögvest hozzánk csatlakozott még néhány honfitársunk.
Én az első futamba kerültem, és az S2-es rajtból vágtam neki a pályának. Az eleje nagyon egyszerű, mondhatnám primitív volt, de a hetes pontnál elmértem, és a nyolcast fogtam meg először. Vissza hét, majd megint a nyolc, és rögtön ugrott az A-döntő. De talán még van remény, csak pörgetni kell, hisz egyszerű. A végén ebből adódóan egy újabb hiba, és végül a C-döntőben találtam magam. Ez eléggé elszomorított, de tudtam, másnap is lesz nap.

A futam után megnyitó, rövid lett beszédek, kis zene, meg tánc, majd a zászlók egyenkénti felvonultatása, ami abból állt, hogy egy fiatal versenyző futott egy rövidke kört, és a zászlótartóba helyezte el nagy taps közepette mind a 32 nemzeti lobogót. Délután Riga belvárosát vettük célba, és találtunk egy pékséget, ami főleg a süteményeivel nyert meg mindannyiunkat. Megkerestük a halpiacot, négy csarnokból álló együttes, az elsőben halak, a másodikban zöldségek, majd az éttermek következtek, végül a sajtok, és egyebek, majd a kültéri kofák helyei.

Itt eltöltöttük az estét, és kissé szomorkásan tértünk haza.

Második nap (Vasárnap, sprint döntő)

A reggeli után megeredtek az ég csatornái. Kedvünket nem szegve a rigai főutcán, annak is a végén, a monumentális emlékműnél felépített céltól mintegy húsz méterre (hol máshol) leparkoltunk, és kedvetlenül néztük a kocsiból, hogy veri az eső az ablakot. Aztán alábbhagyott, lassan a felhők is elhúztak a tenger felé, cseréltek a kék éggel. Mi pedig a bánatunkat derűre. Felhúztam a futócipőmet, bemelegítve kikocogtam az S2-es rajtba. A C-döntő nekem nagy csalódás, de ha már itt vagyok, fussak egy jót. Ami meg is lett, kilencedik lettem. Ami élmény közben ért az az volt, hogy olyan egyszerű volt, hogy már fájt.
Jót futottam a történelmi Riga csodálatos, macskaköves utcákkal, sikátorokkal, valami izgalmas keleti bájjal fűszerezett negyedében. A verseny után leesett az ég, hatalmas felhőszakadás, és jég. Bemenekültünk a halcsarnokba, és elfogyasztottunk egy finom ebédet.
Majd a felfokozott izgalmi állapot okán visszamentünk a térképekkel a kezünkben a verseny színhelyére. Történt ugyanis - Éva elbeszélése alapján - hogy a futam során többek kereszteztek egy átjárót, melyet a térkép egyértelműen átjárható kapualjnak ábrázolt. Odaérkezve azonban egy asszonyság a testével állta el az utat, és hevesen lóbálta karjait: ?klozed, klozed!? Ezzel kívánta elmagyarázni a nemzetközi mezőnynek, hogy itt bizony csak a testén keresztül haladhatnak át. Megnéztük magunknak a helyszínt, és vidáman tapasztaltuk, hogy már egy osztrák csapat is ezt az esetet elemezve fotózkodtak.
Ezután elfogyasztottunk a Dóm téren a napsütéses teraszon egy kis koktélt. Én kvasst rendeltem, ami egy rozskenyérből erjesztett, alkoholmentes sört. Kóla és bitumen keverékéhez hasonlított az íze. Nem kértem még egyet.
Béke lett a lelkemben, így tettem a párnára a fejem.

Harmadik nap (Hétfő, pihenőnap)

A felhők kis csoportokban jöttek-mentek, és esőt hoztak, nesze nektek. Úgy döntöttünk, a terepbemutatót inkább elhalasztjuk délutánra, előtte megnézzük Rundale kastélyát, ami Rigától mintegy 71 kilométerre található.
Rundale kastély tervezésére az olasz Rastrellit bízta meg Anna Ivanovna cárnő, aki többek között a szentpétervári téli palotát is tervezte. A cárnő Biron hercegnek építtette, aki tanácsadó minőségben munkálkodott az udvarnál, nem mellesleg a cárnő kedvese is volt. Egyébiránt az egyik udvarhölgy férje is. De úgy látszik elég hatásosan tevékenykedett a herceg - és ez alatt nem a tanácsadói munkásságát érte - mert tanácsadóknak ritkán ajándékoznak kastélyokat, főleg nem 136 szobásat, angolparkkal. 150 évig hercegségi tulajdonban volt, majd a 20-as évektől lett belőle iskola, aztán a szokásos szovjet leleménnyel magtár. A 70-es évektől kezdték felújítani, mely munka a mai napig is tart. A porcelán kályhák csodásak, lett alkotások holland kék motívumokkal.
A látogatás végén az alagsori kis étteremben kellemes ebédet fogyasztottunk el pesti versenytársaink társaságában. A felhők megunták, és odébbálltak, mi pedig a terepbemutatót jó érzékkel ekkorra iktattuk be. Nagyon élveztem, pontos térkép 7500-as tiszta fenyves erdő, illatorgia, tagolt olvasható domborzat. Szép reményekkel a tarsolyban meglátogattuk még Jürmalát, a lett riviérát. A városka főutcáján, egy Veranda nevezetű étteremben helyi ételt ettünk.
Az asztalunk előtt egy ausztrál, utcazenész cowboy gitározott, félelmetes technikával. Elvarázsolt mindenkit. Pista el is döntötte, hogy minden nap idejön élvezni a gitárzenét. Szerencse, hogy nem így tettünk, mert másnap már Rigában zenélt a fickó. Egy kiváló nap után, fáradtan pihentünk meg.

Negyedik nap (Kedd, középtáv selejtező)

Már reggel besütött a nap a konyhánkba, derű költözött lelkünkbe. Technikai hiba folytán nem vettünk parkolójegyet és a morcos rendezők nem engedtek be az aznapi aréna közelébe. Így 4 kilométer gyaloglás után érkeztünk csak meg a versenyközpontba.
S2 rajt, kis izgalom. Repülőrajt, felkaptam a térképet. 7500-as lépték, nagy körök, zörgő papír. Jók az első benyomások. Az erdő tiszta fenyves, alul moha és áfonya szőnyeg, ha megéheznék. Egyes megvolt kicsit lassan, majd kissé fokozva az iramot, hiba nélkül teljesítettem. Tízes pont előtt találkoztam Edittel, egy kisebb csapat társaságában, érdeklődve, hogy hol is vannak. Mindig mondom neki bátorítva, ha kocogsz, megelőzöd, aki gyalogol, ha gyalogolsz, megelőzöd, aki üldögél. Megfogadta a tanácsomat, és már a jó irányba elkocogott a W 65 kategória néhány illusztris képviselőjével. Végül a 25. hely, ami a terveimmel egyezett, illetve kicsit meghaladta, kevéssel csúsztam le az A-döntőről.
A befutás után, gondoltam kigyalogolok a kocsihoz, újabb 4 kilométer, és megpróbálom kicselezni morcosékat, de nem sikerült. Illetve mégis, mert helyette tettem egy kört, és a tó másik irányából támadtam meg a célterületet, és a versenyközponttól 100 méterre tudtam leparkolni kis csapatunk legnagyobb örömére.
A délutáni program egy hajókirándulás volt, amit a Riga központjából induló apró dereglye fedélzetén élveztünk. Egy nagy kört megtéve a csatornán, ki a tengeri kijárathoz, áthaladva a híd alatt, majd újból a csatornába behajózva kötöttünk ki az egy órás út végén.

A szépen karbantartott partoldalon a termetes fák törzsei kovácsoltvas kerítéssel voltak körbevéve. A hajóskapitány felvilágosítása szerint ez a csatorna vizében élő sok hód ellen véd.
Tettünk még egy sétát, és a város öböl melletti részén egy hadikiállítást fedeztünk fel. Pista fogta magát, és megpróbált elkötni egy Apacs harci gépet.
De aztán végül letett tervéről, mi is lenne a lett-magyar barátsággal. Kissé megfáradva tértünk vissza kertvárosi lakunkba.

Ötödik nap (Szerda, középtáv döntő)

Ugyanaz a helyszín, célterület, és a terep is. Fő a költséghatékonyság. Kikerültük a morcos parkoló őröket, és leparkoltunk a céltól úgy 100 méterre. Középmezőnyben indultam, az S2-es rajtból. Az erdő csodálatos fenyves, mint előző nap. Az egyesre kis hiba, két kettes zöld között egy kúp. De hát ez nem zöld volt, hanem sárga! Kis tanácstalanság után meglett, mínusz 2 perc és mínusz 10 helyezés. A terep technikás, és nagyon odafigyelős, és sajnos nem tudtam higgadt maradni, vitt valami előre, ami újabb 2 perc hibát eredményezett, egy egyszerű átmeneten. Elmondhatom, hogy a teljesítményem csak az enyém, senkivel sem találkoztam, aki eltéríthetett volna. 52. hely egy nagyon tömör mezőnyben.

Verseny után girosz tállal vigasztaltam magam, majd begyűjtve csapattársaimat hazatértünk és lemostuk a homokot magunkról. Akit érdekelt, az a Rigai Motormúzeumba látogatott el. Nagy élmény volt számomra, több emeleten a gépjármű építés története, nagyon sok felújított csodával.


Hatodik nap (Csütörtök, terepbemutató)

Rigától 40 kilométerre terült el a hosszú távú terep. Dűnés, fenyőerdős, jól futható terep. Lekocogtam a 14 pontot, és azt terveztük, hogy megmártózunk a 13 fokos tengerben. Kerestem egy kiépített strandot, ami nem sok van errefelé, és a napsütésben csobbantunk egyet, de rövidet. Majd megnéztük a másnapi futam helyszínét, mivel nem volt szervezett parkolásra jegyünk, fondorlatosan próbáltuk megoldani a parkolásunkat. Már javában építették a másnapi célt, és álltak a sátrak is. Már nagyon éhesek voltunk, így megindultunk az A1-es autópályán, és egy Lidó nevű étteremnél megállva egy önkiszolgáló rendszerű tiszta helyen nagyon finom ételek között válogathattunk. Miután degeszre ettük magunkat, még megálltunk újból Riga történelmi részében és tettünk egy búcsúsétát.

Hetedik nap (Péntek, döntő) 

A nap sütött, de a hőmérséklet fittyet sem hányt rá, nem tolta 10 foknál feljebb a higanyszálat.
Lieste kis fürdő falu a versenyközpont. Mivel nem a szervezett parkolást választottuk, mellyel messze nem voltunk egyedül, egy mellékútra tereltek bennünket. Gyorsan becsatlakoztunk a rendesekhez, és együtt 620 méter erdei séta után megérkeztünk a célterületre.

Már az úton érezni lehetett, hogy ez más lesz, mint az előzőek. Én B-döntőbe, és annak a második felébe kaptam rajtidőt. A rajtba a tengerparton kellet kisétálni a homokos fövenyen 1700 métert. Szép látványt nyújtott a fövenyen kocogó, hosszasan kígyózva sétáló hatalmas mezőny.

S2-es rajt, 4 perccel előtti beállás, és elkezdődött a verseny. A felkapott térkép ugyan 10 000-res léptékű, de jól olvasható, tiszta fenyves, sok áfonyával, és ruganyos aljnövényzettel. A tizenkettes pontig szinte hibátlanul futottam, de a lapályos területen nagyon sok pont volt, és szinte szippantott mindegyik magához. Itt elszórtam 4 percet, ami a végső elszámolásnál 20. helyet jelentett. Jól elfáradtam. Hazafelé a megszokott étteremben visszatápláltam, amit az erdő kivett belőlem. Ezután a lett falumúzeum következett, amiről az utóiratban írok. A lett otthonunkban csomagolás, majd élményekkel teli gondolatokkal hajtottam párnára a fejem.

Utóirat

És akkor hulljon le a lepel: a hosszú távú döntő után a lett etnográfiai múzeumot látogattuk meg. Ott a litván építészet, és falukultúra minden egyes épületét meg lehetett tekinteni, hogyan építkeztek a litván emberek. Egy 1697-ben épült fatemplom bújt meg a fenyves erdő mélyén, amelyben rátaláltam a megfejtésre! 

A hős kardforgató, akit elnyeltek a hullámok újjászületett, mint egy fekete macska, és azon nyomban felkapaszkodott egy nagy épület tornyára, és az óta is ott őrködik a törvényesség, tisztesség és a lett emberek felett, mint őrangyaluk.
Ennek bizonyítékát csak a megbízómnak tárom fel, remélem ezt megértetitek! Talán a lett emberek sem tudják, - hiszen hősök akarnak lenni - ezért a fekete macska kultusza megmagyarázhatatlan volt, egészen mostanáig. A lett lélek és a fekete macska közötti kapcsolat az a vágy, hogy mindenki hős akar lenni. Egyébként a fekete macska kultuszra a marketingesek rá is éreztek, és minden boltban sokféle formában megjelenik.

Hazafelé

Reggel korán, csendben elhagytuk szálláshelyünket, a reptéri sorban állás után időben felszálltunk, a kellemes lett nyárból az esős Bécsbe landoltunk. Eszter és a két Misi várt bennünket, és a meghívásuknak eleget téve egy csodás welcome reggelit költöttünk el náluk. Köszönet érte. Útnak indultunk, és a nagy forgalomban, több baleset miatti kerülővel késő délután érkeztünk meg Pécsre. A megérkezés fáradalmait kipihenve, egy rövid összegzésre adott lehetőséget az éjszaka.
Lettország egy jó kis ország, békés lettekkel, nem hivalkodóan, csendesen csordogáló élettel. A verseny jól szervezett, térképek kiválóak, terepválasztás tökéletes. A bonyolításban nem találtam hibát.
Az utazás nem arról szól, hogy mit nézünk meg, hanem inkább arról, amit közben átélünk.
Nekem ez egy szép élmény volt.

Utó-, utóirat

A következő héten beszámoltam kapcsolattartómnak, a Rigai Rém megfejtéséről. A skót kastélyában fogadott, és átadtam a lett rovásírással lejegyzett ódon papirost. Rápillantott, és egy mozdulattal a kantadallóba dobta.
- Csak mi ketten vagyunk a titok őrzői - mondta. No persze, akik ezen írást olvassátok, legyetek ti is a titok hordozói. Már vártam, mi lesz a következő feladat, nem is késlekedett. - Szervezzek népes csapatot a 2020 évi kassai WMOC-ra. A feladat most még nem ismert? mondta. 2020 augusztus 6-án 21 óra 17 perckor a Kassai Dóm északi tornyában megtalálom? tette hozzá.

Írta és átélte: Kóger Gyula