Versenyeink

meteorgombkicsi2

 

mecsek open

1

Bejelentkezés

"Testvéreink"

MTFSZ emblema    poeu logo    pvsk logo   logoidezojellel2

 

WMOC2018

"Valami bűzlik Dániában"

copenhagen


Ki kell nyomoznom, mi van a mondás mögött. Ezt egy mellékszereplő mondta Shakespeare Hamlet című művében, és mára mondássá vált: Tudjuk mi az igazság, csak nem tudjuk bizonyítani. És ez egy szigorúan titkos megbízás.
A nyomozásban segítségemre volt még 8 sporttársam, akikkel egy csapatban néztünk a kulisszák mögé. Kifejezett célunk megkeresni, hogy hol is van az a bizonyos dán-dog eltemetve. És mindezt egy Szenior Tájfutó Világbajnokság álcája mögül.
2018.1

Mint minden ilyen jellegű dolog, gondos előkészületeket kíván, és fontos az álcázás. Az Isteni terv közel egy évvel ezelőtt már megszületett. Repülős út, bérelt autóval mozgás a dán sztyeppéken, tengerparti bérelt ház szomszédok nélkül, és a tenger közelsége elengedhetetlen. Minden összeállt, és elindult az laposkúp hadművelet.
A csapat civil foglalkozását hátrahagyva álcázott mesterséget vett fel, fegyverkarbantartó - mint hajnali késélező, hiradós, aki folyamatosan figyeli az étert, a hadmüveleti előkészítő, a csapat mozgásánok koordinátora, tengeralattjáró figyelő, terngerparton futva kémleli a vízfelszínt, a kém nyugágyon pihenve olvasásnak álcázva, kémleli a terepet, a többiek mindenféle megtévesztő tevékenységgel, mint kajakészítés, mosás, teregetés, és porszivózás, telefonkijelző folyamatos nyomkodása .. ezzel megtévesztve a műholdak varázsszemein keresztül figyelő kgb-s ügynököket.

0.nap
Pontban 11.45 kor megjelent házunk előtt Pista és egy kisbusszal, feltettük a már gondosan degeszre összepréselt bőröndöket, és a még hiányzó, és az izgalomtól körmüket rágó csapattársainkat begyűjtve lendületet vett a 9 fős armada. 2018.2A reptéri tortúra után szárnyainkon felemelkedtünk, és alattunk térkép lett a táj. Gábor jó érzékkel kiszúrta - kever a gép ? ahogy mi mondjuk, de kis korrigálás után már sikeres volt a pontfogás. Mint később kiderült egy viharfelhő okozta az irányváltást. Pontmegnevezés: Koppenhága. É-K-i sarka. Bérkocsik felvétele, gond nélkül, típusváltással, de megengedőleg , némi izgalommal ? hogy milyen is lesz a szállás ? felvettük az irányt és a késő esti napsütésben megérkeztünk a bázisra. A milyen lesz a szállás? kérdésre megkaptuk a választ. Nagyon Jó. Igaz a csapat kis része egy doghouse ? kutyaólban voltak kénytelenek a nagyháztól külön élvezni a dán vendégszeretetet, de én irigykedve néztem, bár ha ilyen háza lenne a kutyámnak.( Bár megjegyzem Matyi jó érzékkel szüleinek kiválasztotta a legjobb ágyat.)


1.nap
A reggelt egy nagy adag tojásrántottával indítottuk, hogy legyen energia. Délelőtt Farum a WMOC központja, lejelentkezés, a versenyzői csomagok átvétele, Sebők Évi meglátogatása körbe tekintése, ez lehet hogy egy kicsit erős, de nagyon szép kismama,???? 8. hónapban.
2018.3Mindezek után egy kis térképismeret, sétálva ismerkedtünk a dán parktájfutás térképábrázolás filozófiájával. Meg kell mondanom Stanci barátomnak lett volna egy két szava, de én azt mondom ezt adják, ezt eszem meg. Ezek után elindultunk Helsingor városába, hogy a tengerbe nyúló kiszögellésen épült várat meghódítsuk.
Kronborg mint a küldetésünk legfontosabb állomása, a kísértet kastély múltja ellentmondásokkal terhes. Hírneve két nagy mondabeli alakkal való kapcsolatán nyugszik. Az egyik Hamlet dán királyfi, eredeti neve Amled, csak William 1600 körül írt drámájában angolosította a nevet, és a helyszint is. Így a mű helyszíne Kronborg vára lett. A másik Dán Holger aki Nagy Károly 12 lovagtársának egyike. A legenda szerint alszik, és ha a hazájának szüksége van rá, felébred és védelmére kél. Ahogy eddig szemlélődtem, a nagy nyugalomban még a szuszogását is hallani véltem Dán Holgernek, mert Dániában nyugalom honol. Legyen is ez így nagyon sokáig.


2. nap
Sprint Q.
2018.4Ránk ijesztettek, hogy parkolás elég messze a verseny központtól, de mi leszegett fejjel célba vettük a helyszínt és a célkaputól 100 m-en belül meg is oldottuk a parkolást. Az idő kellemes nyári, a emberáradat hatalmas, de nem éreztem a tömegnyomort, mindig tudtam hol lenni, úgy hogy nincs az a nagy tumultus élményem. A furcsa, hogy 2 rajtszámot kaptunk, a jövök, és a megyek oldalra egyet-egyet, kontroll alatt legyenek a sporttársak. Én viszonylag elöl indultam, és az 5. futamban. Lassan és figyelni, ahogy életem párját bíztatni szoktam, és így is futottam végig, talán ezt nem kellett volna, mert nagyon egyszerű pálya volt, talán merészebben kellett volna megoldanom, így ez csak B döntő lett, a 29. hellyel. A verseny után kocsiba pattantunk és átköltöztünk az új házba, ami nagyobb és kényelmesebb, minden egységnek külön szobája, és még pingpongasztalunk is volt.

3.nap
Sprint Final Koppenhaga
A csapat felkerekedett, és a főváros történelmi belvárosában a királyi palota árnyékában leparkolta az autókat, és a célterület közelében egy templom bejáratának lépcsőzetén tábort vert csapatunk. Több magyar csatlakozott hozzánk, biztatva hergeltük egymást a jobb teljesítményre. M 60 B döntő. A rajtidő megfelelő a 3. harmadban indultam. Ahogy a rajtduda megszólat, felkaptam a térképet, és egy rövid egyenes után befordultam a sövény mellett, hogy felszaladjak a sárga nem tudom hová, már az emelkedő tetején jártam, amikor 120 fokban balra fordult a sövény és láttam, hog egy kis átjáró van a sárga részre, de el van szalagozva, és ott ül egy rendező hölgy, mosollyal az arcán. Csak 40 centi mondtam, de ez egy tántoríthatatlan mosolynak tűnt, vissza az elejére, és egy beugróval feljebb, már feljutottam. Az járt a fejemben, egy mosoly 1 perc, és helyezésben mínusz 30.
A kedvem nem szegte, az egyes után a kettes, de a játszótéren semmi sem a helyén, sok anyuka figyelte a fiatalságot. További mosolyok, és ideges nem is tudom hol vagyok. Újabb mosoly újabb 1 perc, még mínusz 30, igy már összesen 60. Hát mit szól a szakosztály vezetés gondoltam, égetem a Meteort, igaz a Vörös Meteor egy nagyon forró valami, ami össze-vissza száguldozik az univerzumban, mint most én. Lehiggadás, mondtam magamnak, és már nem volt további mosollyal vegyített eltévelygés 76. hely. Hát nem voltam feldobva. Tulajdonképpen ha a két mosolyt beváltom, 16. vagyok, és ez már nem is olyan rossz eredmény. Hát én így számolok.
A város eddig nem sokat mutatott magából, de felszálltunk egy városnéző hajóra, és teljesen megváltozott a képem Koppenhágáról. Csak a vízről szabad megnézni a várost. Szédületes épületek, ötletes hajólakások, az Opera, az 1 óra alatt rengeteg szép objektummal találkoztam. Az első percekben vadul fotóztam, de letettem róla, hisz úgy sem sikerül mindent. Felvettem és elraktároztam, de csak hangulatokat, és fényeket, majd otthon előhívom.

   2018.5     2018.6

Mindenki kerékpárral közlekedik, de egy jó biciklit nem láttam főleg lady ökörszarvú és főleg dobozos bicikliken tekernek, magas sarkúban, miniszoknyában, széttárt lábakkal, fő a természetesség,
Feltöltődve indultunk tovább. Rageleje várt bennünket.

4.nap
Ezt a mondást a tengerparton egy táblán fedeztem fel, szabad fordításban ? tőlem aki elég keveset tudok dánul.
Ha a szél nem fúj, ragadd meg az evezőket.
Délelőtt terepbemutató, ami a feltételezések szerint hasonlítani fog a következő 2 napi terephez. Egy tengerparti szabad strand parkolójából startolva átbuktam a nagy homokdűnén, és megpróbáltam ráhangolódni a térképre, az ábrázolásra, futhatóságra, és rájönni miben különbözik az általam megszokottól. Nem sikerült, de hát nem ezt mérik, hanem a holnapit, nyugtattam magam. Gileleje kis fürdő városka, ahol is a kikötőben sétálgatva elterveztük, este áldozunk a dán grill hagyományoknak. Beszereztük ami kell, halat vadat s mi jó falat, továbbá szem szájnak ingere, és este Pista begyújtotta, én megsütöttem aztán mind megettük. És jólakottan ágynak dőltem, és a dán erdők susogása kísérte álmomat.

5.nap
Erdei Q helyszín: A csapat 2 részletben a koraiak, majd a későiek megérkeztünk a parkolóba, ami kis bonyodalom, majd egy kellemes séta 2 km után elértük a célterületet. A szokatlan dán kánikulában több mint 4000 ember által felvert porban leterítettük pokrócainkat, és mindenki saját magányában megtervezte az indulását, bemelegítést, és a kiérkezést a rajtba. 2018.7Én az F 60 4. futamában indultam. A startban tengernyi ember, de mindenki tudta mit kell tennie, és a rajt kialakítása egyszerű, és praktikus. Az egyesre menet ráhangolódtam a terepre, és az első benyomásom az volt, hogy megy ez nekem. Az 5. pont sok-sok tűnyiladék egyikében, és hát ezt elizgultam. 3 perc hiba. Összeverődtem egy skandináv csapattal, és velük haladtam, de rá kellett jönnöm, ők sem tökéletesek. A 13-ra én tettem helyre őket. Sajnos ez a két hiba a 39. helyre volt elég.
A kidölt fatörzsek, számunkra idegen erdei elemek, mint páfrányos, mocsaras részek több társamat megtréfáltak, és a szokásosnál is több időt töltöttük a fenyvesekben. Jól láthatólag fáradtan sétáltak a kordonos részen, Matyi felpattant, és így drukkolt a fáradtaknak: Ez befutó, nem besétáló...
Hazafelé bolti dolgok intézése, és egy dán húsleves főzése a fáradt vándoroknak, kicsit magyarosan megvigasztalt. Aztán irány a tenger. Kellemes időtöltés a homokon.


6.nap
Erdei 1. döntő
A helyszín ugyanaz mint tegnap, csak a forgalom beterelése szervezettebb, dánék gyorsan tanulnak. A terep másik fele, de ugyanaz a cél, hát ez a költséghatékonyság. A rajt egy nyílt területen, elég meleg idő, és alig vártam, hogy az árnyas fenyvesek közé befussak. Az egyes átmenetben valamibe beszorult a lábam, de nem tudom visszaidézni mibe, de a fájdalom az belenyilallt, és nem hagyott békén, velem maradt, társak lettünk, és így, együtt, végig kínlódtuk, de nem is lett olyan vészes a végén. A csapat összegyűlt, és meglátogattuk a közelben lévő Hillerod városka melletti Frederiksborg reneszánsz kastélyát, annak hatalmas barokk parkjával. Az 1700-as években épült, királyok jöttek, mentek, fenekestül felforgatták, harcok helyszínéül szolgált, míg 1859,ban egy tűzvész következtében majdnem egészében elpusztult. A Carlsberg sörgyár tulajdonosa helyreállíttatta, és múzeumként üzemel azóta. Aki ilyen sört iszik az ezt ne feledje. Az alkohol útjai kifürkészhetetlenek. Kissé fáradtan, de nem megtörve visszatértünk szálláshelyünkre.

2018.8


7.nap
Pihenőnap.
A terepbemutatóval indítottuk a napot, a long final egy más jellegű terepével ismerkedtünk. Nekem a Vízfő jutott eszembe, töbreivel és a sok zöld foltjával, gazdag úthálózatával. Itt aztán figyelni kell. 2018.9A terepbemutató után Hillerod városában sétálgattunk, és az étkezést sem hagytuk ki. Kerestem a tipikus dán éttermet de nem találtam talán a pizza vagy a gyros a nemzeti eledelük. De nem, a dán ember szendvicset eszik ebédre, Mi is ezt tettük, nagyon finom volt. Tudtuk, hogy Dánia a szendvicsek hazája, bizonyára ez abból fakad, hogy a dán háziasszonyok lusták főzni. A szendvics többnyire egy 10-es gyalult deszkára, 50 cm hosszúra, feltett 3 szendvicskét jelent, barna kenyérszeletre halmozott lazac,csirke, uborka, és egyéb mindenféle, és ebből három fajta. Ilyet több alkalommal ettem, nagyon finom volt, igy árnyaltam a lustaság fogalmát.
Aztán irány a tengerpart, a már ismert parkoló és a fürdésre és napozásra csábító homokos part. Mindenki elpilledt, és én is megadtam magam a pihenés csábításának.


8.nap
Erdei Döntő
A legnehezebb mindig a döntés. A többi már csak kitartás dolga. Ez valami dakota mondás. Ez lett a nap mottója is. Igaz fájt a jobb lábam, de hát csak itt vagyok, és rajtszámom is van, és rajtidőm is és döntöttem, a többi tényleg csak kitartás dolga. A lassabb haladásnak lett egy kiváló hozadéka, egy métert sem hibáztam, talán lehetett volna egy vagy két alkalommal merészebb útvonalválasztás, de én így választottam.
A fürdözés után búcsúzásképpen meglátogattuk a dűnéket, melyek több alkalommal hivogatólag csábítottak bennünket. A dombok között össze vissza legelésző birkák Mátyit arra késztették, hogy egységbe terelje a szétszéledt nyájat, pedig volt már benne közel 10 km azon a versenynapon. Nem fáradt el, de van még mit tanulnia egy border collie-tól. Mi pedig búcsút vettünk a dán végtelentől.

Az utolsó este mindenkit elfogott a csomagolás láza, és a búcsúvacsora menüje, a még a hűtőszekrényben maradt élelmiszerekből állt össze. Majd ki-ki elvonult saját hajlékába.


9.nap
Utazás haza
Elhagyva a szállást, először egy koppenhágai parkban meglátogattuk a szabadon élő szarvasokat, mintha ez nekünk újság lett volna. Pár szarvas heverészett egy hűs erdőfolt közepén és rágicsált egy kis nekik odadobott abrakot. A vadászkastély kissé elhanyagolt, de ezt dán barátaink is észrevették, és folyt a felújítás. A terv szerint eztán, megnéztük a kis hableányt, immáron elölről is, mert a hajókirándulás alkalmával, csak a sziklán ülő alak hátsó testrészét tekintettük meg. A kocsik leparkolása után séta az öbölben. Ahogy ezt az ember nagyságú szobrot néztem, nem jöttem rá mi vonzza a több millió turistát, hogy megnézze, mint kiemelkedő látványosságot. Gyöngyvér találó megjegyzése szerint jó a marketingje. A szerelmi mese nem éppen az én műfajom, akkor inkább a Piroska és a farkas.
2018.10A nyáj szétszéledt, szabadprogram, étkezés a köztéren majd célba vettük a repteret.. A kocsik leadása után, a reptéri váróban múlattuk az időt, plusz 1 órát. Ha késéssel is de felszállt a Boeing, és keményen le is tette, már magyar földön. A hazaúton a Retro rádió ősrégi zenéje tartott bennünket ébren, és gondolatban összegeztem, mit is adott nekem Dánia.
Nekem, az egyszerűség fűződik Dániához, a praktikum, a perces mosolyok, a pékségek illata, az 1200 ft-os fagyi, a nyugalom, az érzés,hogy Dánia egy nagy vidék, és még azt sem tudom, hogy néz ki egy dán rendőr, lehet hogy nincs is. A gazdagság és egyszerűség diszkrét bája ...ez nekem Dánia. No meg a sok bringás az ócska dobozos biciklikkel, és lakóhajókkal. A dán szellem egy egyszerű lélek.
Ha hívnak, megyek de csak úgy magamtól nem vágyom vissza.
Laposkúp hadmüvelet jelentése: - Kideríthetetlen.
Az ember körbeutazza a világot keresve azt amire vágyik, majd hazamegy és megtalálja.

 

 

 

 

Ui. Mikor leadtam a kapcsolattartómnak a jelentésem, aki tapasztalt kém, csak annyit mondott, hogy ezt a rejtélyt neki sem sikerült megoldani. De lenne egy következő feladat Lettország a Rigai Rém megfejtése, ami 500 éve homályban . És úgy tudja, éppen ott rendezik a 2019 WMOC-t. Kértem rövid gondolkodási időt, 3 mp-t, és csendesen leengedtem bal vállam, mindenki tudta a szobában, hogy döntöttem.


Kóger Gyula